Vedd és vidd!

2018.11.06

Egy felhő alapú platform és a hozzá tartozó mobilapp segítségével bármely cég könnyedén beléphet a sharing economy világába, és hatékonyabban kiaknázhatja a céges autókban rejlő lehetőségeket.

A közeljövő egyik meghatározó trendje a sharing economy, a megosztáson alapuló üzlet. A sharing economy alapvetése az, hogy a rendelkezésünkre álló, de pillanatnyilag kihasználatlan erőforrásokat, kapacitásokat megosztjuk, elérhetővé tesszük olyanok számára, akiknek éppen akkor van ezekre szükségük. Ez történhet két magánszemély között (van egy lakásom, amit éppen nem használok, és felkínálom másoknak, lásd AirBnB); cég és magánszemély között (a céges parkolót munkaidőn kívül elérhetővé teszem a magánautósok számára); vagy akár két cég között is.

De ahhoz, hogy a kínálat és a kereslet egymásra találjon, a legtöbb esetben szükség van egy közvetítő félre, egy IT platformszolgáltatóra, amely lehetővé teszi, hogy a megosztást könnyen, elszámoltatható módon megvalósítsuk – mondja Manner Viktor, a T-Systems Magyarország szenior horizontális értékesítési konzultánsa. Ilyen platformot készített a T-Systems is, amely nem maga akarja összekapcsolni az erőforrás-megosztásban érdekelt feleket, hanem az ezt végző vállalkozásokat szolgálja ki.

A platform első megvalósulási formája egy autómegosztó (car sharing) szolgáltatás. A személyautó különösen alkalmas eszköz, mivelátlagos magánautó az idő 8 százalékában mozog, a fennmaradó 92 százalékot valahol parkolással tölti. Nagy értéket képviselnek és gyorsan amortizálódnak a cégautók is, így azok minél jobb kihasználása is fontos lenne. Erre kínál megoldást a corporate car sharing, ami viszont nem azonos a Budapesten már több szereplő (GreenGo, MOL Limo) által is meghonosított public car sharinggel, oszlat el egy esetleges félreértést Manner Viktor. Utóbbinál csak egy-egy rövid utazásra vesszük igénybe a járművet, így ilyen formában a taxi alternatívája. A corporate car sharingben rejlő lehetőségek ennél sokkal kiterjedtebbek, mert itt a jármű, mint erőforrás, többféle célra vagy hosszabb időre is kihasználható.

A T-Systems megoldása egy modulokból felépülő, felhőből szolgáltatható platform, amelyet testre szabható mobil applikáció és fedélzeti hardver egység egészít ki. A három központi modul a flottamenedzsment, a kölcsönzés és az elszámolás. „Azért terveztük a rendszert modulárisra, hogy a jövőbeli ügyfeleknek – akik majd a saját szolgáltatásuk keretében összekötik az erőforrásokat megosztó feleket – lehetőségük legyen testreszabott funkcionalitású és az igényeiknek megfelelő szolgáltatást igénybe venni”, ecseteli a megoldás előnyeit Tóth Ágnes Réka, a T-Systems szakértője, a car sharing termékfelelőse.

Fontos eleme a megoldásnak az autókba beszerelhető fedélzeti egység (on-board unit, OBU). A T-Systems mérnökei által fejlesztett hardvereszköz a beépített SIM-kártya révénmobil adatkapcsolaton tud kommunikálni, a GPS segítségével pedig folyamatosan jelzi a jármű pozícióját és státuszát. Mindezeken felül diagnosztikai adatokat gyűjt az autóról és ezeket továbbítja a szerverek felé -- elektromos járművek esetén például figyelheti az akkumulátorok töltöttségi állapotát. Az OBU képes bizonyos funkciókat (például az ajtók nyitását és zárását) vezérelni is, ami a jármű megosztásának egyik alapfeltétele. A felhasználó a rendszerben (akár térképes keresés alapján)kiválaszthatja és lefoglalhatja azt a járművet, amire jogosultsága engedi, ezután csak ő lesz képes kinyitni azt, akár mobiltelefonnal, akár egy belépőkártyával.

A moduláris felépítés rugalmassága lehetővé teszi többféle üzleti modell kialakítását is, például cégen belül a munkavállalók számára, vagy szolgáltatásként külső ügyfeleknek, de elkülöníthető vele az autók céges és magánjellegű használata is, teszi még hozzá Manner Viktor.