Gombár György

ügyvezető, Avaya Magyarország

Gombár György a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán szerzett diplomát, majd ott végezett MBA tanulmányokat is. Munkáját 1994-ben a Siemensnél kezdte ahol minőségügyi rendszer építésében vett részt, majd 1995-től a Motorola Magyarország minőségügyi vezetője lett. A Motorolánál eltöltött 6 éve során a minőségügy mellett további területetek kerültek a vezetése alá, mint a logisztika, account menedzsment, majd 1999-ben a cég egyik felsővezetőjévé választották. 2001-től a Sun Microsystems-nél, majd 2007-től a HP Magyarországnál a telekommunikációs ágazat igazgatója volt. 2009-2013 között a Teradata Magyarország, majd 2014-től az Avaya Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját tölti be. Mindemellett 2001-től több, a mobil technológiához köthető innováció fűződik a nevéhez, így egyik cége 2003-ban elsőként indított mobil online boltot, ugyanebben az évtől meghatározó szerepet szerzett a kialakuló mobil tartalomszolgáltatásban is. Jelenleg az általa kockázati tőke bevonásával alapított cége, a Vemoco Telematics Kft  vesz részt a magyarországi gépjármű az IT és a biztosítási piacok együttműködésének kialakításában, így többek között a Magyar Telekom és T-Systems Magyarország által kialakított SmartCar szolgáltatás és más connected car szolgáltatások megalkotásában.
 

Kapcsolódó előadás

Mesterséges intelligencia a bankszektorban

15:25 — 15:45
Brahms I-II